fbpx

Íme a teljes új OCTAVIA generáció

A ŠKODA OCTAVIA család színesebb, és több tagból áll, mint eddig bármikor. Elegáns limuzin, praktikus Combi, egy sportosabb modell, vagy éppen kényelmes terepes? Konnektoros hibrid, enyhe hibrid, benzin vagy dízel? Tessék, csak tessék! Itt mindent megtalálsz.

Az OCTAVIA a ŠKODA legfontosabb modellje, hosszú évek óta ebből a modellből vesznek a legtöbbet a vásárlók. De ami ennél is fontosabb, a legtöbben ezzel a modellel kötik össze a márkanevet. Így nem véletlen, hogy a cseh gyártó az új generációval kimaxolta a modellben rejlő lehetőségeket.

RS, RS, RS, háromszor is RS

A vadonatúj ŠKODA OCTAVIA RS ezentúl háromféle technológiával is elérhető. Az első, amit megismerhettünk ezek közül az OCTAVIA konnektoros hibrid változata volt, amelyet egy 1.4 TSI motor, és egy elektromos motor közösen hajt, és képes tisztán elektromos üzemmódban is működni akár 60 km-ig (WLTP ciklus). A teljes teljesítménye 180 kW (245 lóerő), ami megegyezik az új, 2.0 literes TSI motorral szerelt ŠKODA OCTAVIA RS teljesítményével. A harmadik alternatíva egy 2.0 literes TDI motor, 147 kW (200 lóerő) teljesítménnyel, ez a verzió négykerék-hajtással is megvásárolható.

Az RS kivitel számos részletében különbözik a hagyományos verzióktól. Dinamikus megjelenését olyan fekete kiegészítők is fokozzák, mint a hűtőrács, a diffúzor, a visszapillantó tükörházak, az ablakkeretek és a légterelő a limuzin verzióban (a kombi változatnál a légterelő színe megegyezik a karosszéria színével). Tizenkilenc colos könnyűfém kerekek is választhatók, bár az alap tizennyolc colos kerekek is dögösek. Bármelyiket is választod, a felnik mögött felsejlenek majd a vörösre fényezett féknyergek. És természetesen az RS logo is számos helyen megjelenik kint és bent is. Az üléseknél és a kárpiton, az új, három küllős kormánykeréken és az Alcantara borítású műszerfalon is nagyon jól mutat az új kontrasztos varrás, amely vörös, vagy szürke/ezüst lehet.

Cserkész, de nem éppen kicsi

A ŠKODA OCTAVIA egyetlen kivitele, amely csak kombi karosszériával érhető el. Persze azért itt is van új kivitel, hiszen a SCOUT modellek történetében először, választható elsőkerékhajtással is a modell, a már megszokott összekerék helyett.

A négykerék-hajtás a 85 kW-os 2,0 TDI motort (115 LE), vagy a 110 kW-os 1,5 TSI motort (150 LE) választva érhető el, mindkettőhöz kézi sebességváltó érkezik. Választható még  az enyhe hibrid 1.5 TSI e-TEC verzió is, első kerekes hajtással, amelyhez hét sebességes DSG sebességváltó tartozik . A csúcsot a 140 kW-os 2.0 TSI, a 147 kW-os 2.0 TDI, és a 110 kW-os 2.0 TDI motorok jelentik, amelyek 190 lóerő, 200 lóerő és 150 lóerő teljesítménnyel rendelkeznek. Ezek csak négykerék-meghajtással és hét sebességes DSG sebességváltóval kaphatók.

Konnektoros hibrid

Az RS iV konnektoros hibrid kivitele mellett a ŠKODA OCTAVIA iV is ilyen meghajtást kapott, és az akkumulátor ebben a modellben is teljesen elektromos, kibocsátásmentes hajtást biztosít akár 60 kilométerre (WLTP ciklus). Az 1,4 TSI típusú belső égésű motor és az elektromos motor együttes teljes rendszerteljesítménye 150 kW (204 LE). A konnektoros hibrid változat természetesen megőrizte praktikumát is. A limuzin változat 450 literes csomagtérrel rendelkezik, míg a COMBI kivitel 490 liter helyet kínál a csomagoknak.

Az iV modellek 37 Ah-ás, 13 kWh-s kapcitású akkumulátorral vannak felszerelve. A CO2 -kibocsátás mindössze 30 g / km, tehát a ŠKODA OCTAVIA iV megfelel a jövőbeni EURO 6d kibocsátási szabványnak. Az iV modellekben az akkumulátor kényelmesen feltölthető otthoni szabványos konnektorból is. A töltőcsatlakozó a bal első ajtó előtt található.

Enyhe, de nem gyenge

A ŠKODA OCTAVIA negyedik generációjában az ügyfelek választhatják az elektromos rásegítésű e-TEC verziót is. Ez egy enyhe hibrid, 48 V-os elektromos rendszerrel, amelyben a beépített elektromotor bizonyos vezetési módokban segíti a belső égésű motort, és ezzel csökkenti a kibocsátást és üzemanyagot takarít meg. Az utasülés alatt elhelyezkedő akkumulátor menet közben teljes egészében feltöltődik. Az üzemanyag-fogyasztás kilométerenként (WLTP ciklus) akár 0,4 literrel kevesebb is lehet, mint a csak belső égésű motorral rendelkező verziókban. Az e-TEC kivitelek kaphatók 81 kW-os 1.0 TSI (110 LE) és 110 kW-os 1,5 TSI (150 LE) motorokkal, amelyekben hét fokozatú DSG sebességváltó végzi a vezető helyett a kapcsolgatást.

Forrás: csakaskoda.hu